Emlékszem, talán még tavaly volt elterjedt "szokás" facebookon a vers-kihívás. Vagyis akit kihívtak, le kellett írniuk a kedvenc versüket, és kihívni más embereket is. Bár ez már nagyon régen történt, és én sose teljesítettem a kihívást - pedig megjelöltek vagy százszor - ez a vers nagyon megfogott, ezért gondoltam megosztom mindenkivel. 

Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehelete a lobbant keszkenő.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott úton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zúzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsú, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.

__________________________________________________________